Pályázati tippek energiatakarékos építkezéshez

Gazdaságosan építeni

Egyetlen pályázaton belül minden lehetőség

Az energiatakarékos építkezés és felújítás, a nulla literes technológiák alkalmazása persze drágább a hagyományosnál, ha csak az anyagköltséget nézzük. A pontos árkülönbözet rengeteg körülménytől függ, egy passzív ház ára mintegy húsz százalékkal magasabb, mint egy átlagos energiafogyasztásúé. A földhővel való fűtési rendszer kiépítése is meghaladja a gázfűtését, már csak a talajmunka és a szerkezetek ára miatt is.

napelemes haz

Az energiatakarékos ház azonban nem csak a tulajdonos számára előnyös, de a környezetet is kevésbé terheli. Épp ezért az ilyet építő, vagy házát takarékosnak felújító magánszemélyt támogatják. A pályázati úton elnyerhető összegek akár az építkezés költségeinek hatvan százalékát is kitehetik!

Magyarországon, magánszemélyeknek elérhető, lakás célú támogatásból jelenleg egyetlen (igaz, komplex) található. A pályázatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Beruházási Rendszerének keretében hirdették meg, az Energiahatékonysági Alprogram részeként. A Klímabarát Otthon energiahatékonysági pályázat határideje 2010-ben október 30-a.

Érdemes alaposnak lenni!
Az Energia Központ munkatársától megtudtuk, hogy a decemberben először meghirdetett pályázat valamivel szigorúbb, mint a korábbi években megismert elődei. Eddig mintegy háromszáz pályázat érkezett be, ami alapján megjósolhatatlan, hogy október végéig elfogy-e az erre elkülönített összeg.

A pályázónak leadás előtt mindenképp érdemes a 17. oldalon található check-listát alaposan átnéznie, és ellenőrizni, hogy minden előírt mellékletet megfelelően kitöltött és csatolt-e. Ugyanis egyes tételek később nem pótolhatók, a hiányos pályázat pedig automatikusan kizárásra kerül. Tipikus (így kerülendő) hiba az árajánlat nem megfelelő kitöltése: legyen rajta minden aláírás és pecsét, ahogy kell, nehogy egy formai hibán múljon pályázatunk sorsa.

A vissza nem térítendő állami támogatást új építésű lakás és felújítás esetén egyaránt igénybe vehetjük. Az alaptámogatás mértéke 30%, azonban ha az épület a felújítás során legalább a „B” energetikai kategóriát eléri, akkor további, Klíma Bónusz támogatás is elnyerhető- Utóbbi mértéke 10-30%- így akár 60%-os támogatási arány is elérhető!

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg kétmilliárd forint volt, a forrásra természetes személyek, lakásszövetkezetek és társasházak pályázhatnak. Felújítás esetén elsősorban a komplex jellegű (például szigetelést és fűtési rendszert egyaránt érintő) munkákat előnyben részesítik, a támogatás lakásonként igényelhető.

Akár három, illetve négymillió forint fölé is mehet az összeg
Támogatható a nyílászáró csere (illetve a nyílászáró utólagos szigetelése), a támogatás maximális mértéke 555 ezer forint. A fűtés- és melegvíz ellátás korszerűsítésére legfeljebb 630, hőszigetelésre 540, a megújuló energiaforrás hasznosítására 1470 ezer forint nyerhető el. A támogatás mértéke minden esetben maximum 30%, és a fenti összegeket nem haladhatja meg lakásonként, illetve családi házanként.

További elnyerhető összeget a Klíma Bónusz hatékonyság arányos támogatás biztosít, mely arra ösztönzi a lakásfelújítót és építkezőt, hogy minél takarékosabb lakás készüljön. Akkor jogosult rá a beruházó, amennyiben az érintett épület a felújítás eredményeképpen eléri legalább a „B” energetikai kategóriát. A támogatás mértéke az elért kategóriától függ, mértéke a beruházási költség 10-30%-a.

Az elnyerhető támogatás mértéke nagyobb, ha magasabb kategóriába kerül az épület. A százalékban kifejezett támogatási arány a beruházással elért kategóriának megfelelően növekszik: B kategória esetén 10%, A esetén 20, A+ épületnél 30%, legfeljebb 200, 600 ezer, illetve egymillió forint. Felújítás esetén tehát a maximális összegekkel számolva akár 4,195 millió forint támogatást is elnyerhetünk.

Új építési ingatlan esetén az A+ kategóriájú épület támogatható 25 ezer/nm, maximum 3,25 millió forint mértékben. Legfeljebb 130 nm-es ingatlan támogatható, és az állami támogatás mértéke összesen nem haladhatja meg a beruházás elszámolható költségeinek 60%-át.

A pályázás ingyenes
A pályázatot postán kell benyújtani, és nincs költsége, az elszámolás utólag, számla ellenében történik. A pályázatokat folyamatosan várják az október végi időpontig, illetve amíg a forrás rendelkezésre áll.

Az elbírálásnál figyelembe veszik, hogy milyen szén-dioxid megtakarítást jelent, és hogy mennyire érvényesül a költséghatékonyság elve. Csatolni kell többek között a beruházás előtti állapotot bemutató energiatanúsítványt, és a CO2 kibocsátás csökkentésének kalkulációját. Az építkezés után a legfontosabb a tételes elszámolás csatolása, de szakembernek is nyilatkoznia kell az épületről.